Keresés
A menürendszer használatáról

A Lapról hangra androidos felolvasói alkalmazás

2015. április 24.-étől elérhető az INFOALAP vak programozói által fejlesztett Lapról Hangra Felolvasóknak androidos alkalmazás. Az applikáció azzal a céllal lett kifejlesztve, hogy kompakt, hordozható eszközt biztosítson az önkéntesek számára, akik így bárhol, bármikor felolvashatnak cikkeket anélkül, hogy ehhez külön telepített hangrögzítő programmal ellátott számítógép közelében kellene tartózkodniuk.

Mindössze regisztrálni kell a Lapról hangra közösségi kezdeményezés portálján - www.laprolhangra.hu -, amelyhez a program külön útmutatást nyújt. A regisztráción és bejelentkezésen kívül csak a felolvasott cikkek feltöltésekor van szükség - rövid ideig - internet-kapcsolatra, maga a hangrögzítés történhet olyan helyen is, ahol nem áll rendelkezésre wi-fi hálózat vagy mobilnet.

Az alkalmazás beépített – kezelőszerveiben a magnetofonoknál, CD lejátszóknál megszokott gombok stílusát és elosztását követő – hangfelvevő modult tartalmaz, amivel a felvételeket az elterjedt és népszerű mp3 formátumban lehet elkészíteni. A hanganyagok rögzítésén kívül azokat vissza is lehet hallgatni, illetve a program egyszerű hibajavítási műveleteket is lehetővé tesz.

Az alkalmazás Android 4.0 – vagy magasabb verziójú - platformon működik, letölthető a Play Áruházból (új oldalon nyílik meg). A „lapról hangra” kifejezést a keresőbe beírva ez az első találat. Az szólt az Android mellett, hogy ez az operációs rendszer viszonylag olcsó okostelefonokon is elérhető, így remélhetőleg sok önkéntes felolvasó – köztük sok diák – fog csatlakozni a Lapról hangra közösségi összefogáshoz.

Az alkalmazás jelenleg okostelefonokra tölthető le, folyik a táblagépes változat fejlesztése.

A program elkészítésében támogatást nyújtott a Vodafone Magyarország Alapítvány, az Adatközpont Kft., valamint a Webműhely Kft.

Adó 1%-os kampány

Átlapozta a mai újságot? El tudja képzelni, hogy a reggeli kávézás közben vagy munkába menet ne fussa át kedvenc napilapját, mert nem tudja azt elolvasni? A hazánkban élő vak és gyengénlátó emberek még napjainkban is nehezen vagy egyáltalán nem jutnak hozzá a nyomtatásban megjelent folyóiratokhoz, újságokhoz, pedig éppen úgy kíváncsiak a közélet híreire, a legújabb tudományos felfedezésekre, a politikusok vitáira, egy-egy különleges receptre, egy vicces írásra, mint Ön. Kérjük, hogy felolvasásaival és adó 1%-ának felajánlásával tegyen azért, hogy a vak és gyengénlátó emberek is elolvashassák, meghallgathassák az Önnek fontos cikkeket. A felajánlott adó 1%-okat többek között a felolvasott újságcikkeket tartalmazó Lapról hangra közösségi portál fenntartására és bővítésére fordítjuk.

Adószámunk: 18171776-2-42

Informatika a Látássérültekért Alapítvány